2011. május 10., kedd

A mélyből fakadó lelkiség

   Anselm Grün könyvének néhány sora a modern lelkiség észrevehetetlen buktatóira mutat rá. Könyvének címe: A mennyország benned kezdődik.


Anselm Grün, OSB
     «A lelkiség, amelyet az újkor moralizáló teológiája közvetít számunkra, "magasból" indul ki. Magasztos ideálokat állít elénk, amelyeket el kell érnünk. Ilyen eszmény például az önzetlenség, az önuralom, az állandó kedvesség, az önzetlen szeretet, a haragnélküliség és a szexulitás legyőzése. Az ilyesfajta emelkedettségből kiinduló lelkiségnek bizonyára megvan a maga jelentősége a fiatalok számára, mert kihívást állít eléjük, és próbára teszi erejüket. Arra serkenti őket, hogy nőjenek túl önmagukon, és tűzzenek ki célokat maguk elé. Ám gyakran arra is indít minket, hogy átlépjünk saját valóságunkon. Olyannyira azonosulunk eszményeinkkel, hogy elnyomjuk saját gyengeségeinket és határainkat, mert nem felelnek meg ennek az eszménynek. Ez meghasonláshoz vezet. A meghasonlás azonban beteggé tesz. Gyakran az eszmény és valóság közötti ellentmondásban nyilvánul meg. Mivel nem tudjuk elismerni, hogy nem felelünk meg az eszménynek, tehetetlenségünket kivetítjük a többiekre, és így keménnyé válunk mások irányába. [...] A sivatagi atyák "mélyből" fakadó lelkiséget tanítanak nekünk. Megmutatják, hogy önmagunknál és szenvedélyeinknél kell kezdenünk. Az út Istenhez a sivatagi atyáknál mindig önmagunk megismerésén át vezet. Euagriosz Pontikosz ezt így fogalmazta meg: "Ha meg akarod ismerni Istent, ismerd meg előbb saját magad!" – Önismeret nélkül mindig az a veszély fenyeget bennünket, hogy Istenről alkotott gondolataink puszta kivetítések. Vannak olyan hívők, akik saját valóságuk elől menekülnek a vallásosságban. Ők nem megváltozni imáik és jámborságuk lévén, hanem arra használják vallásosságukat, hogy mások fölé helyezzék magukat, s megerősödjenek tévedhetetlenségükben.


     A sivatagi atyáknál a vallásosság egészen más formájával találkozunk. Ott elsősorban az őszinteség és a valódiság számít. [...] Antal abbától a következő mondás maradt fenn: "Ha azt látod, hogy egy fiatal szerzetes saját akaratával törekszik a mennybe, ragadd meg erősen lábait, és húzd le, mert semmi haszna nem származik belőle." Nem tesz jót a fiataloknak, ha túl korán meditálnak, és túl korán meditálnak, és túl korán járják a misztika útját. Először saját valóságukkal kell szembenézni. Meg kell vizsgálniuk szenvedélyeiket és harcolniuk kell velük. Csak azután léphetnek a belső útra, csak azután léphetnek a belső útra, csak azután köthetik szívüket teljes egészében Istenhez. Ma sokan vannak, akiet túl korán megigéznek a lelki utak, anélkül, hogy előtte végigjárták volna az önismeret és a saját árnyoldalakkal való találkozás fáradságos útját. A szerzetesek óvnak minket az eget ostromló lelkiségtől. Könnyen úgy járhatunk, mint Ikarusz, aki viaszból készített szárnyakat, és aztán lezuhant, amikor túl közel ért a Naphoz. A szárnyak, amelyeket azelőtt készítünk magunknak, mielőtt szembesülnénk saját valóságunkkal, csak viaszból vannak. Nem hordoznak bennünket. [...] 
Szent Benedek ezt a "mélységből" fakadó lelkiséget írta le az alázatról, a humilitasról szóló fejezetben.  [...] Azáltal, hogy leszállunk földi valónkba (humus-humilitas), érintkezésbe kerülünk az éggel és Istennel.Azáltal, hogy le merünk szállni saját szenvedélyeinkbe, azok felvezetnek bennünket Istenhez. [...] Az eget ostromló csak saját Istenről alkotott képeivel, saját kivetítéseivel találkozik. [...] Csak az az alázatos, aki kész elfogadni humusát, földi valóját, emberségét és árnyoldalait, fogja megtapasztalni az igaz Istent. [...] Szünklétiké amma mondta: "Ahogy lehetetlen szögek nélkül hajót építeni, úgy nem lehet egy ember alázat nélkül boldog."
[...] A "magasból" kiinduló lelkiség például úgy reagál a haragra, amely bennem keletkezik, hogy elnyomja vagy elfolytja: "A harag nem megengedett. Keresztényként mindig kedvesnek és kiegyensúlyozottnak kell lennem. Uralkodnom kell haragomon." A "mélyből" jövő lelkiség azt jelenti, hogy megkérdezem haragomat, mit akar nekem mondani benne Isten. [...] Haragom talán megmutatja, hogy túl sok hatalmat adtam másoknak önmagam felett. Akkor a harag lenne az az erő, amely megszabadít mások hatalmától, hogy nyitottá váljak Isten számára. [...] Ott, ahol a legnagyobb problémám rejlik, ott rejtőzik a legnagyobb kincsem is. Ott valami élővé szeretne válni, valami ki szeretne virágozni.»

GRÜN, A., A mennyország benned kezdődik. Az atyák bölcsességének időszerűsége, JEL  Könyvkiadó, Budapest 2009, 23-36.

1 megjegyzés:

  1. Szintén a témáról szól a szerző másik könyve, amit a bencések adtak ki, már harmadszor:
    Grün, Anselm - Dufner, Meinrad, Mélyből forrásozó lelkiség, Bencés Lelkiségi Sorozat (20), 2011(3)
    Itt találtam meg most az adatait:
    http://www.benceskiado.hu/index.php?waid=39
    Jó könyv, nekem segített.
    Marci

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.