A cikk a Corriere della sera című napilap címoldalán volt olvasható
2012 szeptember 1-jén, szombaton (137. évfolyam, 207. szám)
Pater Georg Sporschill, a bíboros jezsuita rendtársa, az Éjszakai beszélgetések Jeruzsálemben interjúkötet riportere és Federica Radice augusztus 8-án találkoztak Matinival: „Mint egyfajta spirituális végrendeletet. Martini bíboros végigolvasta és jóváhagyta a szöveget.”
Hogyan látja az Egyház helyzetét?
„Az Egyház fáradt, mind a jóléti Európában, mind pedig Amerikában. A kultúránk elvénült, templomaink hatalmasak, szerzetes házaink üresek és az Egyház bürokratikus apparátusa egyre csak nő, szertartásaink és öltözetünk fényűző. Ez fejezné ki azt a valóságot, amik mi lennénk ma? (…) A jólét ránknehezedik. Ott találjuk magunkat, ahol a gazdag ifjú, aki búsan indul útnak, mikor Jézus hívja, hogy legyen a tanítványa. Tudom, hogy nem lehet mindent egyszerűen elhagyni. De legalább kereshetnénk olyanokat, akik szabadok és közel állnak a embertársaikhoz. Ilyen volt az el salvadori Romero püspök és a jezsuita mártírok is. Hol vannak közülünk a hősök, akiknek a példáját mindannyian követhetnénk? Semmilyen okból sem kötözhetjük meg őket az intézmény láncaival.”
Ki tudja ma segíteni az Egyházat?
„Pater Karl Rahner előszeretettel használta a hamu alatt megbúvó parázs képét. Korunk Egyházban annyi hamut látok a parázs felett, s ez a tehetetlenség érzését kelti bennem. Hogyan lehet megszabadítani a parazsat a hamutól úgy, hogy ily módon ismét felerősödjék a szeretet lángja? Először is újból meg kell találnunk ezt a parazsat. Hol vannak a nagylelkű emberek, mint amilyen az irgalmas szamaritánus is volt? Kiknek van akkora hite, mint a római századosnak? Kik olyan szenvedélyesek, mint keresztelő János volt? Kik próbálkoznak újdonságokkal, mint tette az Pál? Kik bírnak olyan hittel, mint Mária Magdolna? Azt tanácsolom a pápának és a püspököknek, hogy keressenek tizenkét kivételes embert a vezető posztokra. Olyan embereket, akik közel állnak a legszegényebbekhez, akiket körülvesznek a fiatalok és akik megpróbálkoznak új dolgokkal is. Olyan emberekkel való találkozásokra van szükségünk, akik égnek a vágytól, hogy a Lélek mindenfelé kiáradhasson.”
Milyen eszközt javasol az Egyház fáradtsáágnak leküzdésére?
„Három igen erőset tudok javasolni. Az első az átalakulás: az Egyháznak be kell ismernie saját hibáit és be kell járnia a változás radikális útját. Ennek a pápától és a püspököktől kell kiindulni. A pedofil ügyek botrányai sürgetnek bennünket, hogy a változások útjára lépjünk. A szexualitást és minden más, a testet érintő kérdés erre egy jó példa lehetne. Ezek mindannyiunk számára fontosak és olykor talán túlontúl fontosak is. Fel kell tenni magunkban a kérést, hogy hallgatnak-e még az emberek egyáltalán az Egyház tanácsaira, amit a szexualitás témájában tár eléjük. Tekintély és vonatkoztatási pont még az Egyház ezen a területen, vagy csupán egy karikatúra a médiában? A másik Isten Igéje. A II. Vatikáni Zsinat visszaadta a Szentírás a katolikusoknak. (…) Csak aki a szívébe fogadta ezt az Igét, az képes helyes döntéssel az Egyház megújulásában szerepet vállalni és választ adni a felmerülő személyes kérdésekre. Az Isten Igéje egyszerű és mint egy társ egy figyelmes szívet keres (…). Sem a klérus, sem az egyházjog nem léphet az ember belsőjének helyébe. Minden külső szabályozás, a törvények, a dogmák mind-mind a belső hang megtisztítását és lelkek megkülönböztetését szolgálja. Kik számára vannak a szentségek? Ez a gyógyítás harmadik eszköze. A szentségek nem a nevelés eszközei, hanem segítséget jelentenek az embereknek az úton levés pillanataiban s az élet gyengeségeivel való szembenézésben. Elvisszük a szentségeket azokhoz az emberekhez, akiknek új erőre lenne szükségük? Minden elvált és újraházasodott párra gondolok, azokra a családokra, akik a perifériára sodródtak. Ők különleges védelemre szorulnak. Az Egyház ragaszkodik a házasság felbonthatatlanságához. Kegyelem, mikor egy házasságnak, egy családnak sikerül (…). Az a magatartás, melyet ezekkel a családokkal szemben tanúsítunk, meg fogja határozni a fiatalok közeledését is az Egyházhoz. Egy nőt elhagy a férje és talál egy új társat, aki gondoskodik róla és a gyermekeiről is. Ha a szülők az Egyházon kívül érzik magukat avagy nem érzik annak támogatását, az Egyház el fogja veszíteni a következő nemzedéket. Áldozás előtt így imádkozunk: 'Uram, nem vagyok méltó …' Tudjuk, hogy nem vagyunk méltók (…). A szeretet kegyelem. A szeretet az egy ajándék. Az elváltak áldozáshoz való engedésének kérdésében is fordulatra lenne szükség. Miként képes az Egyház a szentségek erejével segítségére sietni azoknak, akik összetett családi helyzetben élnek?”
Ön mit tesz személy szerint?
„Az Egyház 200 év lemaradásban van. Hogyhogy nem rendül meg? Félünk? Félelem bátorság helyett? Akárhogy is, a hit az Egyház alapja. A hit, a remény, a bátorság. Öreg vagyok és beteg és mások segítségétől függök. A köröttem lévő jó emberek éreztetik velem a szeretetet. Ez a szeretet jóval erősebb a reménytelenség érzésénél, melyet lépten-nyomon észlelek, mikor az európai Egyházra tekintek. Csak a szeretet győzi le ezt a fáradtságot. Isten a szeretet. Lenne még egy kérdésem hozzád: te mit tudsz tenni az Egyházért?”
Georg Sporschill JS
Federica Radice Fossati Confalonieri
Corriere della sera ©
Fordítás: szeminarista.blogspot.com ©
